weheartcoffee

2017.júl.04.
Írta: coffeeaddict komment

Csalogány utcai csoda, Isten hozott a Cinnamonban!

Cinnamon

Kedd, csütörtök, szombat. Ezek az én edzős napjaim. Hétköznapokon fél 9-kor végzem, majd bepattanok a kocsiba és hazafelé veszem az irányt. Nem olyan régen az egyik piros lámpánál arra lettem figyelmes, hogy valami készül a sarkon. Egy új üzletet láttam, Cinnamon felirattal. Már első látásra beleszerettem, így mikor hazaértem, rögtön utána jártam az interneten, hogy mi is lesz ez tulajdonképpen. Nemsokára nyitunk. Ez a két szó megdobogtatta a szívemet, és már alig vártam, hogy beléphessek a Csalogány utca újdonsült ékkövébe. Sajnálatos módon ez a találkozás elég sokat váratott magára, ugyanis az egyik szintén kávékedvelő barátnőmnek megígértem, hogy együtt vesszük majd birtokba ezt a csodásnak ígérkező helyet, és a sok teendő miatt ez egészen máig húzódott. A várakozásnak azonban minden perce megérte. Már az első bejáratnál készült fotónál éreztem, hogy ez a hely egyszerűen nem lehet rossz.

fullsizerender_66.jpg

fullsizerender_65.jpg

Majd mikor beléptünk, a lélegzetem is elállt. Mindent bevilágított a délelőtti napsugár, a picinyke üzletben pihe-puha párnákkal díszített padok és székek, valamint a kedvencünk egy hintaszék! A színek is rögtön mosolyt varázsolnak a belépők arcára, az illatok isteniek, és a sütis pultról se feledkezzünk meg.

fullsizerender_67.jpg

fullsizerender_68.jpg

fullsizerender_69.jpg

Az asztalunkhoz leülve (én természetesen a lógó fotelt választottam) felcsaptuk az étlapot. Mindketten a hely nevéhez hűnek maradva, a Cinnamon fahéjas cappucinot választottuk.

fullsizerender_70.jpg

Pár perc múlva a nagyon csendes, de igazán kedves pincérnő, már hozta is őket két gyönyörű bögrében. A barátnőm rögtön meg is jegyezte, hogy milyen szívesen hazavinne egy ilyet. :D

fullsizerender_79.jpg

fullsizerender_75.jpg

Rengeteg finom, sűrű tejhab fedte a gyönyörű világosbarna színű kávénkat. Öröm volt kanalazni, minden falat olyan ízű volt, akár egy felhő. Majd következett a lágy capuccino, amit egy csipetnyi fahéj követett. Isteni volt. A kávé közepes pörkölésű, 100%-ig újhullámos, arabica. Virágos és citrusos ízvilágú, ami tökéletesen párosult a fahéj sziruphoz, amit hozzáadtak. Pár perc elteltével, miután jól kiszórakoztam magam az ide-oda pörgő lógó székben, áttelepedtem a barátnőm mellé, a hihetetlenül kényelmes párnák közé, a padra.

Jó sokáig beszélgettünk, közben nagy kortyokban fogyasztottuk a pompás kávénkat, majd egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy volt cappuccino, nincs cappuccino. Nagy mosollyal hagytuk el a kávézót, mert minden várakozásunkat felülmúlta. Ide mindenképpen visszatérünk, és legközelebb a hideg mangó krémlevest is biztosan megkóstoljuk!

Értékelés: 9/10

Ár: 650 Ft

https://www.facebook.com/cinnamonbuda

Nincsen kávé, Madal nélkül!

Madal Cafe

Immáron a harmadik Madal kávézó nyílt meg Budapesten, nem is akárhol, az Alkotmány utcában, így kávézás közben lehet gyönyörködni a Parlament fenséges látványában. Sokszor gondolkozom azon, ha meghallok egy-egy érdekesebb elnevezést, hogy vajon kinek az ötlete volt, honnan kaphatta a nevét. A Madal esetében erre a kérdésre megtaláltam  a választ. Sri Chinmoy békefilozófus gyerekkori beceneve volt Madal, akinek a filozófiájával a kávézó alapítói teljesen azonosulni tudnak. Természetesen engem nagyon érdekelt, hogy vajon mi is ez a tanítás, így egy kicsi keresgélés után ráakadtam egy idézetre, ami engem annyira elvarázsolt, hogy gondoltam megosztom veletek is: "Célunk, hogy a fényestől eljussunk a fényesebbig és a legfényesebbig. A magastól a magasabbig és a legmagasabbig. És fejlődésünknek még a legmagasabbal sincs vége, mert mindannyiunkban ott lakozik maga Isten, és Isten minden egyes pillanatban túlszárnyalja saját valóságát." (Sri Chinmoy)

Így, hogy mindenki békés és spirituális hangulatba került, kezdődhet is a történet. :)

fullsizerender_58.jpg

Most, hogy végre itt a nyár, beköszöntött a kiülős, teraszos helyek korszaka, hiszen mindenki imád sütkérezni a napon egy-egy hideg kávé, limonádé, vagy éppen bor társaságában. Én sem vagyok ezzel másképp, szóval mikor felmerült a kérdés hová menjünk, anyukám javasolta, hogy nézzük meg az új Madalt, mert ott aztán van minden mi szem-szájnak ingere. Igaza volt. :D A teraszon ugyanazok a rácsos barna székek találhatók, fekete vázzal,mint a többi helyükön, az asztalkákat pedig kis zöld növények díszítik. A táblán nagy betűkkel virít a Madal felirat, mi pedig boldogan lépünk be az ajtón.

fullsizerender_59.jpg

Szerintem ez az eddigi legnagyobb kávézójuk, olyan tágas bent a tér hogy akár bulit is lehetne tartani. Engem mindig lenyűgöz a fadesign, ami jellemzi őket.

fullsizerender_62.jpg

Az első, amit megláttam a sütis pult volt. Én, mint édesség fanatikus természetesen nem tudtam megállni, hogy ne válasszak valamit, hiszen az egészséges bűnözésre itt is van lehetőség.

Miután kiválasztottam a leginkább szívemnek kedves süteményt, tovább sétáltam a pulthoz, ahol már várt a következő próbatétel. Milyen kávét válasszak? :D A negyven fokra való tekintettel, a jegeskávé mellett tettem le a voksomat. Anyukám maradt a cappuccinonál, bár itt szerintem az sem nevezhető szimplának. A rendelésünket leadva, kisétáltunk a teraszra, és kiválasztottunk egy olyan asztalt, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a Parlamentre. Nem telt bele két perc, már meg is érkeztek az italok. Rengeteg féle kávét ittam már, de bátran ki merem jelenteni, hogy a Madalban kapható kávé biztosan a legjobbak között van.

fullsizerender_63.jpg

fullsizerender_64.jpg

A Beyond Within kávépörkölő társaság szolgáltatja a kávét, ami olyan baristákból áll, akik a világ minden tájáról szerzett tapasztalatokkal érkeztek, és együtt kezdtek el dolgozni a Madal Cafe-ban. 2015-ben készült el az első kávéjuk, amely a Beyond Within nevet kapta. Személy szerint nagyon örülök neki, hogy ennyit kísérleteztek a tökéletes kávé receptjén, mert a végeredmény fenomenális lett. Nem viccelek, de szerintem pont 5 perc alatt tüntettem el a jegeskávémat az utolsó cseppig. Anyukám is hasonló jó gondolatokat fogalmazott meg a kávézóról, szóval nem is kérdés, hogy a közeljövőben még visszatérünk. Nem is egyszer!

 

http://madalcafe.hu

Értékelés: 10/10

Ár: 850 Ft

A nyugalom szigete a Király utcában rejtőzik

Arioso Café

A mandulatej okozta őrület, lényegesen megnehezíti számomra a kávévásárlást. Rendkívül kevés azoknak a kávézóknak a száma, ahol alternatív tejkén tartanak ilyet. Legnagyobb bánatomra általában csak a szója- és rizstej van terítéken. Egy ilyen kálváriajárás közben találtunk rá az Arioso Caféra, amely a Király utcában bújik meg, szó szerint. Hiszen szinte észre sem veszi az ember, ahogy eljön mellette. Csak egy gyönyörű virágboltot lát, és halad tovább.

fullsizerender_51.jpg

Pedig a kávézóba lépve igazi Tündéroszág tárul fel a kíváncsi szemek előtt. Mindenhol gyönyörű virágok, csodás sütemények, fantasztikus kávé illat. Aztán lelepleződik még egy titok. Van terasz. Belső terasz. Kiérve, az ember el sem hiszi, hogy még mindig Budapesten van, főleg azt nem, hogy a Király utcában. Kint hagytuk a város zaját és csak erre a békés helyre, a nyugalom szigetére koncentráltunk.

Aztán megérkezett a kávénk. Nagy fehér bögrében, antik ezüstkanállal, egy kis virággal díszítve. Mondanom sem kell, hogy mindketten teljesen le voltunk nyűgözve. Soha nem voltam még olyan helyen, ahol a kávém mellé egy virágot is felszolgáltak. Hosszú percekig csak néztük a két kreálmányt (természetesen le is fotóztuk), nem mertünk hozzányúlni, nem akartuk elrontani ezt a csodás látványt.

img_3030.JPG

Végül győzött a kíváncsiságunk, és belekóstoltunk. Isteni ízélmény volt, semmiféle édesítést nem is igényelt. A kávé maga olyan finom és karakteres volt, hogy a mandulatejjel tökéletesen harmonizált. El is üldögéltünk itt egy órát, hiszen a hangulat, és a kávé is fantasztikus volt.

fullsizerender_52.jpg

fullsizerender_53.jpg

Pár nappal ezután úgy döntöttem ide ülök be tanulni, hiszen ennél jobb helyet nem is találhatnék. Két lány ült mellettem a teraszon, és éppen arról beszélgettek, amit mis is megjegyeztünk a múltkor, hogy mennyire el van dugva a hely, mennyi ember lehet, aki csak azért nem tér ide be, mert elhalad mellette. Az egyik lány azt mondta, hogy olyan megnyugtató itt ülni, és nagyon szívesen lakna itt. Majd témát váltottak, én pedig beletemetkeztem az orosz leíró nyelvészet anyagába.

img_3380.JPG

Mindkét látogatásom alatt száz százalékig meg voltam elégedve, mind a kiszolgálással, mind a kávéval. Ajánlom nektek, hogy látogassatok el ide, hiszen abszolút megfizethető, és olyan élményt ad, amit a szürke hétköznapokon élmény felidézni.

Értékelés: 8,5/10

https://www.facebook.com/ariosoflowercafe

 

Az egyetemi nap fénypontja!

Műhely Egyetem Cafe

Több, mint négy éve koptatom az ELTE Múzeum körúti kampuszának kissé már elhasználódott padjait. :) Ezalatt az idő alatt szakot váltottam, lediplomáztam, most pedig a mesterképzést gyűröm. Mindenkitől azt hallani, hogy de jók is voltak az egyetemi évek, a szabadság, a társaság. Ha nekem valamit ki kéne emelnem, az biztosan a töménytelen mennyiségű kávé lenne, amit elfogyasztottam. :D Mikor idekerültem még csak a KK, vagyis becsületes nevén Könyvtár Klub működött. Nem rossz hely, de a kávé nem valami díjnyertes. Így gondolhatjátok, hogy mikor 2014 novemberében megnyitotta kapuit a műhely, magunkon kívül voltunk örömünkben.

img_2732.JPG

Az egyetemen eddig ismeretlennek számító kínálattal érkeztek. Volt itt minden mi szem-szájnak ingere. Leves, tészta, szendvics, croissant, panini, saláta, keksz, süti és még sorolhatnám.

Személyes kedvencem a csirkés kuszkusz saláta, a tápióka puding mangó öntettel és a kesudiós-banán mousse. Mondanom sem kell, hogy elég sokszor nézek be ide, az órák közti szünetekben.

fullsizerender_49.jpg

Természetesen, ezzel nem vagyok egyedül, ebédidőben hosszú sor kígyózik, megesik, hogy az ajtón túl is állnak az éhes és szomjas hallgatók. Szóval a hely nagyon menő, a kínálatban folyamatosan jelennek meg újdonságok, így sosem lehet megunni. :) Ilyen bevezető után, pedig képzelhetitek,hogy milyen rendkívüli a kávéjuk. A The Roasting Party termékeivel dolgoznak, a kávét helyben darálják. Talán, ezért lesz az íze ennyire isteni.

img_3052.JPG

A baristák jeleskednek a kávédíszítés művészetében, hiszen mindig gyönyörű mintákat és szíveket varázsolnak a fényes tejhabba. Mostanában áttértem a mandulatejre, és bevallom őszintén az elején rettegtem, hogy milyen lesz majd kávéba töltve. Nagyon kellemesen csalódtam. A legjobb pedig az, hogy itt a műhelyben az alternatív tejek széles választékát megtalálni, így nem okozott gondot, mikor a hagyományos helyett, mandulatejet kértem. Csak egy példa, hogy lássátok ez egyáltalán nem természetes. Egyik nap a barátnőmmel 5 kávézóban jártunk, mire találtunk olyat, ahol tartanak mandulából készültet. A legtöbb helyen csak rizs- és szójatej szerepel a kínálatban, ami szerintem kávéval párosítva szörnyű ízt eredményez. Zárójel bezárva. :D

Visszatérve a Műhely Cafe-hoz, hihetetlenül örülök neki, hogy 3 évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy megnyitják nekünk ezt a fantasztikus helyet. Itt mindenki megtalálja, amit keres. Akár reggelizni szeretne, akár ebédelni, ha egy kis édességre vágyik, netán gyümölcsöt enne, ide bátran jöhet. Egészséges ételekben is bővelkednek, árulnak laktóz-, glutén- és cukormentes termékeket is. Mindent összevetve arra a következtetésre jutottam, hogy minden egyetem megérdemelne egy ilyet. ;)

Egy kis ízelítő:

Értékelés: 9/10

https://hu-hu.facebook.com/muhelycafe/

 

Bűnözzetek bűntelenül, egy csésze kávéval!

Low Carb (Károly körút)

Legnagyobb örömömre nemrég az egyetemhez nagyon közel nyitott egy isteni kis cukrászda. Akárhányszor betévedek tátott szájjal állok a süteményes pult előtt, és órákig hezitálok, mire sikerül döntenem.

fullsizerender_40.jpg

Nem tagadom, hogy az édesség iránti fanatizmusom, majdnem akkora, mint a kávéért való rajongásom. Itt ráadásul mind a két szenvedélyemnek egyszerre hódolhatok, ugyanis reggel 8-10-ig szuper menüvel várnak, aminek keretében lehet választani egy sütit és egy kávét is. :)

Szóval egyik alkalommal, mikor itt jártunk rendeltünk egy cappuccinót, valamint választottunk mellé egy gesztenyés muffint és egy karamellás sajttortát. Míg vártunk arra, hogy elkészüljön a kávé alaposabban körbenéztünk. Mindenhol táblákat látni, vicces feliratokkal, amik vagy a tortákhoz, vagy a kávéhoz kapcsolódnak.

A kedvencem ez volt. :D

img_2846.JPG

Megtalálni azonban a koffein kémiai vegyjelét is.

img_2904.JPG

A fenti picinyke rész nagyon otthonos, ahogy igazából az egész üzlet is. Pasztell színű füzetek és gyertyák díszítik a polcokat. A székek és asztalok színesek, a tapétára pedig kicsi kávés poharakat és muffinokat festettek. 

A kávéjukat a Dallmayr Prodomo nevezetű őrleményből készítik. Ez egy kitűnő keverék, ami nemes felföldi kávéfajtákból készül. A különleges pörkölési módja biztosítja gazdag aromáját, amitől íze páratlanná válik. Maga a cég több, mint 300 éves múlttal rendelkezik, nevét egy német kereskedőről kapta. Plusz előny, hogy csomagolt formában mi is bárhol megvásárolhatjuk kávéikat. Nekem nagyon ízlett, tényleg igazán karakteres íze volt. A hangulat pedig csak dobott az értékén, hiszen nyugodtan ücsörögve, kávét szürcsölve és muffint rágcsálva, nincs is olyan dolog, ami elronthatná a kedvemet, Igaz? :D 

A legjobban, mégis az tetszett, hogy mindenféle alternatív tejjel rendelkeztek. Volt is laktózmentes, kókusz, rizs, szója ,mandula. Szóval bárki, akinek gondot okoz a sima tejivás, kedvére válogathat a lehetőségek közül. Ezenkívül cukormentes szirupokat is tartanak, de nem csak csokit és karamellát, extrának van még málna és eper is. Sokat tudnék még áradozni erről a helyről, hiszen azoknak, akik egészséges életmódot folytatnak, azonban néha mégis elcsábulnának néha egy-egy süteményre, borzasztóan nehéz olyan helyet találniuk, ahol mindezt nyújtani tudják. Tehát tortára fel, és bűnözzetek bűntelenül! ;)

https://www.facebook.com/LowCarb.co

Értékelés: 7/10

A kávé neve: Sofia!♪♫ (Mira, Sofiaaa♪♫♫)

Araamu Cafe

Egy kellemes vasárnapi délután, miután a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kellően kiműveltük magunkat, úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megérdemlünk egy kávét. Még tavalyról volt egy emlékem, hogy a Kávé világnapján kinéztük az Araamu Cafe-t, mert itt aznap minden féláron volt. Sajnos Óbudát akkor nagyon messzinek találtuk, ezért elhalasztottuk a látogatást. Most a múzeumban, miután azon agyaltunk hova is mehetnénk, rögtön eszembe jutott, hogy van ám a tarsolyban kávézó. Szóval a Pünkösdfürdő utca felé vettük az irányt. Már a kocsiból kiszúrtuk a társasház aljában található kis kávézót.

fullsizerender_39.jpg

A berendezés nagyon modern. Általában a zöld szín dominál, ami nekünk különösen tetszett, hiszen otthon is hasonló a színvilág. Kényelmes székek, gyönyörű virágok és egy hatalmas akvárium is díszíti ezt a szuper helyet.

fullsizerender_20.jpg

fullsizerender_22.jpg

fullsizerender_25.jpg

fullsizerender_29.jpg
A kávélapon rengeteg kávékülönlegesség volt felsorolva. Nem is tudtam mit válasszak. Amarettósat, tojáslikőröset, sima csokisat? Legnagyobb bánatomra ezt a döntést a pincérnő hozta meg helyettem, ugyanis azt mondta, hogy még nem érkeztek meg a szirupok, és csak karamellás, illetve mogyorós ízesítéssel tud szolgálni. Ezek után nem okozott fejtörést, hogy mit is rendeljünk. :D Csalódottságunk enyhítésére úgy döntöttünk, hogy megjutalmazzuk magunkat egy-egy sütivel. Így a két kávéhoz, hozzácsaptunk még egy almás pitét és egy browniet is. Mikor a lány kezében megláttam a gyönyörű fatálcán szervírozott kávét, minden szomorúságom elszállt. Annyira gyönyörű látványt nyújtott, hogy percekig le sem bírtam róla venni a szemem.

fullsizerender_32.jpg
Az enyém mogyoródarabkákkal volt ékesítve, anyáén pedig sűrű karamellszósz fénylett. Az íze is mennyi volt, francia pörkölésű kávéból készült. Mondanom sem kell, hogy nagyon itatta magát, így pillanatok alatt már csak a pohár alján maradt néhány cseppel néztem farkasszemet. Megérkezett a lány, érdeklődött, hogy minden rendben volt-e, ízlettek-e a sütik és az italok. Nagyon szimpatikus volt, hogy így törődik a vendégeivel. Mikor rákérdeztem, hogy milyen kávét is ittunk, kiderült, hogy rejtegetnek ám itt újhullámos kávét is. Ezek mind világos pörkölésű kávék, és a Beanlight nevezetű magyar pörkölő szállítja. Na, nekem több sem kellett, máris kiválasztottam az itallapról egy cappuccinót.

fullsizerender_38.jpg
Minden hónapban másféle újhullámos kávét kínálnak. Márciusban ez nem más, mint a Sofia Antiqua Colombia. Csokoládé és mogyoró ízvilágú, közepes testű kávé, édes utóízzel. Hálát adok az égnek, hogy megkóstoltam, mert szerintem isteni finom volt. Kevésbé keserű, mint a sötétre pörkölt olasz kávék, édesítést egyáltalán nem igényelt. Miután felesben a cappucinót is elpusztítottuk, még gyorsan körbenéztem. Boxokba is lehet ülni, amelyek a pulttal szemben találhatók, sőt még hátul is van egy kis zug, ahol találhatók ülőhelyek. Láttam még rengeteg teát, annyiféle ízben, hogy fel sem tudnám sorolni.

fullsizerender_26.jpg

fullsizerender_35.jpg

Kávékat, amiket meg lehet vásárolni, de még söröket is. Összességében úgy gondolom, hogy szuper délutáni program volt, máskor is szívesen visszatérünk ide. :) Csak azt remélem, hogy akkor már meg tudom kóstolni a tojáslikőrös finomságot is. ;)

 

Értékelés: 7/10

http://araamucafe.hu/

Nem csak a húszéveseké a világ!

Európa Kávéház

Elegáns külső, barátságos belső. Az Európa Kávéházba lépve az első gondolatunk az volt, hogy nagyon kilógunk innen. Az idősebb korosztály találkahelyének tűnt, és a farmer-póló párosítás nem volt ide illő.

fullsizerender_15.jpg

A kávéházban úgy érzi az ember, hogy visszautazott az időben. A régi bútorok, hatalmas, aranyszegélyes tükrök, mind a régi szalonok hangulatát idézik. A körútról betévedő vendégek tényleg úgy érezhetik, hogy már rég nem 2017-ben vannak. A sok sütemény látványa teljesen magával ragadott minket. Nem is volt kérdés, hogy mindenképpen választunk valamit, az itt díszelgő finomságok közül. Az ország tortáját már régóta megszerettük volna kóstolni, az egyetlen, ami eddig visszatartott az a furcsa zöld színe volt. Most azonban kíváncsiságunk győzedelmeskedett és megrendeltük a tavalyi nyertes süteményt. Mellé pedig egy sima cappuccinot, valamint egy fahéjas-diós lattét kértünk. A lány, aki kiszolgált minket nagyon kedves volt. Kiderült, hogy az ő személyes kedvence az Őrség aranya, vagyis az ország tortája.

fullsizerender_14.jpg

Nem is kellett sokat várnunk, perceken belül megérkezett az áhított sütemény és a két kávé. Rögtön neki is estünk a krémes édességnek. A hatás pedig váratlan volt. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy az ország tortája ennyire finom, A fehércsoki mousse lágyan olvadt a szánkban, a tökmagpraliné olyan volt akár az édes pisztácia, a málnazselé pedig csak még istenibbé tette az amúgy is tökéletes kreációt. Egy szó, mint száz mindenkinek kötelező életében legalább egyszer megkóstolnia! Az alaphangulatunk tehát megvolt, mosolyogva tettük le a kisvillákat és tértünk át a kávékhoz. A cappucino díszítése nagyon szép volt, nehéz szívvel túrtam bele a sűrű habba. A tejhab fényes volt és csodás ízű, a kávéra sem lehet panasz, hiszen erős volt és karakteres.fullsizerender_17.jpg

fullsizerender_19.jpg

A fahéjas-diós latte kétféle szirupból készült. Az alján egy külön rétegben állt az aranyszínű sűrű folyadék. Erre épült a kávé, majd a tetején a tejhab. Nagyon esztétikusan nézett ki, amint megláttuk, rögtön összefutott a nyál a szánkban. Kóstolás után is megmaradt ez az érzés, ugyanis hálaistennek az íze sem hagyott kivetnivalót maga után.

fullsizerender_18.jpg

Jó tudni, hogy a sok modern kávézó mellett, még ilyen régi színfoltokat is talál az ember Budapesten. :)

A végére pedig egy kis különlegesség. Kék kávéhab a cappuccino tetején. ;)

Értékelés: 6/10

http://www.europakavehaz.hu

Tavaszi hangolódás, mexikói módra!

Kávétársaság

Napsütéses tavaszi délelőtt. Végre! Az iskolának vége, csicseregnek a madarak, indulás a könyvtárba! Ugye milyen lehangoló? Ilyen gyönyörű időben, beülni és könyveket bújni? Még szerencse, hogy a sors másképp gondolta és egy telefonhívás után változott a program. A Szabó Ervin helyett a Nádor utca felé vettem az irányt. Már a múltkor is feljegyeztem a telefonomba a Kávétársaság nevét, mint olyan helyet, amit mindenképpen meg kell látogatnunk. Szóval nem is volt kérdés, oda megyünk.

fullsizerender.jpg

fullsizerender_11.jpg

A belső tér rendkívül tágas, a tavaszi napsugárnak köszönhetően pedig fényárban úszott minden. Fekete székek, modern berendezés, valamint egy külön rész, ahol őrölt kávék, kapszulák, forró csokik és poharak találhatók.

fullsizerender_2.jpg

Igazi kánaán volt ez nekünk. Körülöttünk szebbnél szebb csomagolások, és érdekes ízek a világ minden tájáról. Az igazi szemet gyönyörködtető látvány a sok Ecoffee cup volt, ami egy újra és újra felhasználható kávés pohár.

fullsizerender_4.jpg
Mivel bambuszból készül, semmilyen hatást nem gyakorol a benne lévő italra. A design pedig eszméletlen. Van belőle mindenféle. Sima színes, absztrakt mintás, pöttyös, katonás, szarvasos, virágos, szívecskés és még sorolhatnám. Mondanom sem kell, hogy azonnal szerelembe estem és tudtam, hogy záros határidőn belül nekem is kell szereznem egy ilyen menő poharat.

Egy szó, mint száz a hely szuper, már alig vártam, hogy rendelhessünk. Kértünk egy reggeli menüt, amiben cappuccino, frissen facsart narancslé és croissant volt.

fullsizerender_6.jpg
Én a mexikói tejeskávét néztem ki magamnak. Helyet foglaltunk az egyik asztalnál, és messziről szemügyre vettük a hatalmas, hiper-szuper kávégépet. A működő masinán kívül, az ablakban is volt kiállítva egy régebbi darab. Nem telt bele két perc, már szóltak is, hogy a rendelés kész, lehet vinni és inni. Az elsőre látszott, hogy a kávédíszítés fortélyait itt is mindenki szépen megtanulta. Csodás minták rajzolódtak ki, mindkét kávé tetején. Az enyémet sűrű fahéjréteg borította. A sötétbarna porban, pedig sokkal kontrasztosabban kijött a fehér tejhabból készült minta.

fullsizerender_8.jpg

fullsizerender_10.jpg

Ilyen remekművet kár elrontani, de mégiscsak az íze számít, nem igaz? Szóval belekanalaztam a tetejébe. Isteni finom volt. Én amúgy is hatalmas fahéj fanatikus vagyok, amikor csak lehet teszek egy keveset a kávém tetejére. Tehát képzelhetitek, én már itt el voltam ájulva tőle. A vaníliás tejeskávé is isteni finom volt. Minden héten más kávét tesznek a pörkölőbe, így aki törzsvendég gyakran ismerkedhet meg új ízekkel. Ma éppen egy indonéz őrlemény volt terítéken. A Ditta Artigianale egy olasz cég, Firenzéből indult. Ez a kávékeverék pedig a Wahana, ami egy igazi különlegesség Észak-Szumátra térségéből. Benne pedig megtalálható az édes dohány, a grapefruit, barna cukor és természetesen egy kis fűszeresség. A sima cappuccinot kóstolva lehetett csak igazán érezni az isteni ízeket. Pluszban jó hír, hogy akinek elnyeri a tetszését, megvásárolhatja a csomagokat ott helyben.fullsizerender_13.jpg

Páratlan hely ez a Kávétársaság. A kiszolgálás gyors, a baristák kedvesek, az italok pedig fantasztikusak. Kell ennél több? ;)

Értékelés: 8/10

http://www.dittaartigianale.it

http://www.kavetarsasag.hu

https://ecoff.ee

Kakaó + kávé = tökély, avagy Caffe Marocchino

Á la Maison Grand

Végre egy napsütéses szombat reggel. Mióta vártuk már azt a pillanatot, amikor a napsugarak séta közben az arcunkat simogatják. Az elmaradhatatlan reggeli edzés után így nyakunkba vettük a várost némi élelem és persze kávé után kutatva. Nem kellett sokáig gondolkozni, ugyanis anyukám már régóta megígérte, hogy elvisz az Á la Maison-ba, ahol azt az isteni Eggs Benedictet ette a múltkor. A Deák téren át sétálva azon izgultunk, hogy legalább egy két fős szabad asztal legyen, az ilyenkor mindig teli reggelizőhelyen. A szerencse azonban ma hozzánk pártolt, ugyanis pont kifogtunk egy éppen megüresedett helyet. Magyar hangot alig lehetett bent hallani, mindenhol csak turisták ültek. A pincérünk nagyon kedves volt, azonnal elénk tette a gyönyörű kék étlapot. Mi pedig, mint két éhes farkas rávetettük magunkat. Mondanom sem kell, hogy hosszú percekig őrlődtünk, mert annyi finomság volt felsorolva, hogy egyszerűen képtelenek voltunk választani. Végül úgy döntöttem, hogy ha már az Eggs Benedict miatt jöttünk, akkor mégiscsak illene azt kérnem. Anya pedig egy avokádós, angol muffinos tojás mellett tette le a voksát. Kopogó szemmel figyeltük, ahogy a pincérek hordják a szebbnél szebb tányérokat. Éreztük az ínycsiklandó illatokat, láttuk az emberek elégedett tekintetét, miután az utolsó morzsát is eltüntették a tányérjukról. Majd mi is megkaptuk. Két olyan művészien megkreált ételt tettek le elénk, hogy egy percig azon gondolkoztam, szabad-e nekem egyáltalán ehhez hozzáérnem. Hogy is ronthatnék el egy ilyen gyönyörű tányért? Aztán a bal vállamon ülő kisördög, vagyis az éhség győzött. Vágtam a tojásból és a pirítósból egy picinyke szeletet. Rendkívüli ízélmény volt. Sajt, sonka, pirítós és buggyantott tojás. Telitalálat!

Anyukám sem panaszkodhatott, hiszen az ő tányérján is hasonlóan ínycsiklandó falatok hevertek. Pár perccel később már teli pocakkal ültünk egymással szemben. Már rajtunk láthatták az éhes tekintetek az elégedettség hatalmas mosolyát. Ilyen finom reggeli után pedig mi is lehetne jobb, egy jó erős feketénél? Az Á la Maison-ban a Caffé Perté kávéival dolgoznak. Ők egyedi olasz családi receptek alapján állítják elő az itthon is forgalmazott terméküket. A pörkölőüzemük 2002-ben nyitott Budaörsön, amely Európai színvonalú és természetesen a legmodernebb technológiával van felszerelve. A kiváló minőségű kávéik Dél-Amerika leghíresebb ültetvényeiről származnak, amely garantálja a minőséget. Egy szimpla Espresso Macchiato-t és egy különlegesebb Caffe Marocchino-t rendeltünk. Az erős fekete kávé isteni volt. Erős és intenzív íze bebizonyította, hogy a Caffé Perté tényleg a legjobb alapanyagokból dolgozik. A Caffé Marocchino egy kakaószirupos espresso gőzölt tejhabbal, kakaóporral meghintve. Már csak az említésére is összefutott a nyál a számban. Küllemre tökéletes volt, és szerencsére a kóstolás után sem okozott csalódást. A kakaópor és a tej párosa pontosan ugyanolyan harmóniában állt egymással, mint a szirup és a kávé.

img_2415.JPG

img_2416.JPG

 Tökéletes megkoronázása volt ez egy ilyen fenomenális reggelinek. Mindenkinek csak ajánlani tudom, egy dologra azonban felhívnám a figyelmeteket. Ha hétvégén terveztek menni, mindenképpen foglaljatok előre asztalt. Ne fosszon meg senkit ettől az élménytől egy esetleges telt ház! ;)

 U.i.: És persze a mennyei waffelekről se feledkezzünk meg!!! 

Értékelés: 8 / 10

https://www.facebook.com/alamaisonbudapest/

Téli varázs latte Visegrádon!

Silvanus Hotel Visegrád

Hosszú hónapokig tartó kemény tanulás után, eljött a jól megérdemelt pihenés ideje. Visegrád egyik csodálatos wellness szállodájára esett a választásunk. A hotelból igazán gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a visegrádi Fellegvárra. Pezsgő- és úszómedence, infra- és finn szauna áll a relaxálni vágyók rendelkezésére. Egy ilyen csodálatos nap indításához pedig elengedhetetlen egy forró kávé. Már megérkezésünkkor felfigyeltünk a plakátra, amely csodás képpel és nagy felirattal hirdeti, hogy itt bizony téli fűszeres latte vár. Nem is haboztunk sokáig, első utunk a bárba vezetett, ahol rögvest megrendeltük álmaink tejeskávéját.

img_2154.JPG

A pincérnő nagy mosollyal díjazta választásunkat és azonnal neki is látott az elkészítésének. Természetesen minket rettentően érdekelt, hogyan áll össze ez a fantasztikusnak ígérkező italköltemény. Már vártam, hogy mikor veszi elő a Monin mézeskalácsos, esetleg sütőtökpités szirupot, ám legnagyobb meglepetésemre, egy sima üvegben lévő, ínycsiklandó illatú szörpöt töltött a poharunk aljára. Annyira megörültem, hogy végre valahol nem a sablon sziruppal dolgoznak! Mikor a lány is meglátta, hogy csillogó szemmel figyelem, hogyan alkotja a kávékat, rám mosolygott. Én pedig azonnal megkérdeztem, hogy mi ez az isteni szirup, amit használ. A válasz zene volt füleimnek. Saját készítésű. Itt főzik. A forralt bor illatát idéző aranybarna folyadékban található fahéj, gyömbér, kardamom, szegfűszeg és hasonló finomságok. Mondanom sem kell, hogy tűkön ülve vártam, mikor kóstolhatom meg ezt a pompásnak ígérkező kávét. Szerencsére a pincérnő nagyon gyors volt, így pár perc múlva már a kezemben tarthattam a home-made téli fűszeres sziruppal ízesített lattét. Hatalmas tejszínhabréteg takarta el a forró italt, a tetején fahéjszórás díszelgett. A hab csillogóan fehér és krémesen könnyű volt. A fahéjjal együtt mennyei kombinációt alkotott. Engem már itt meggyőzött, azonban mikor eljutottam a kávéig, le kellett ülnöm. Ilyen ínycsiklandó szirupot még nem kóstoltam. Minden fűszer tisztán kivehető volt. Nem dominált egyik sem, közösen adták az ízélményt. Egy szó, mint száz, tökéletes kreáció.

img_2155.JPG

Mikor az utolsó csepp is elfogyott a kis bögrémből, azt kívántam, legyen már holnap reggel, hogy újra kaphassak ebből a frenetikus kávéból. Ebből is látszik, hogy az otthon, szeretettel készített ételeknél és italoknál nincs jobb. Finomak a Monin szirupok is persze, de meg sem közelítik ezt az intenzív téli ízvarázst. Szóval, ha Visegrádon jártok, akár átutazóban, akár kirándulni, mindenképpen térjetek be egy ilyen csodára, a Silvanus Hotel lobbijába.

U.i.: Nem tudtam ellenállni. Beleírtam a blogunkat a hóba! ;)

img_2156.JPG

süti beállítások módosítása