Csészényi, avagy az első találkozásunk a kapucínerrel

Csészényi Kávézó

Olyan szépen csengő név. Csészényi. Egy csésze kávé. Ez a két fogalom szinte nem is létezik egymás nélkül. Szóval az elnevezés találó. :) Nagy örömmel indultunk el felfedezni ezt a Buda szívében található kis gyöngyszemet. Szürke és esős nap volt, így reméltük, hogy belépve megfeledkezhetünk a kinti borús világról. A kávézóban mindenhol régi táblák, képek és feliratok. Vannak itt humoros idézetek a kávézásról, belépni tilos jelek, sőt még egy házibuli szabályzat is. Hatalmas piros fotelek, ódon padok, egy kedves kis galéria, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy beleéld magad a régi idők hangulatába. Legjobban nekünk a kávéőrlő gépekkel feldíszített fal tetszett. Volt ott kicsi, nagy, színes, fehér, fekete, olyan sok, hogy el sem kezdtük megszámolni.

Az itallapon rengeteg kávé szerepelt. Alig tudtuk eldönteni, hogy melyiket is válasszuk. A vaníliás tejeskávén mondjuk nem sokat hezitáltunk. :D A másik befutó a  monarchia korabeli kapucíner lett, amit a szerzetesek kávéjának is hívnak. Szóval a nagy döntés megszületett, mi pedig vártuk a pincérnőt, hogy ezt vele is megoszthassuk. A vaníliás tejeskávé nagyon aranyos kis bögrében érkezett, a kapucíner pedig természetesen egy csészében.

20161006_150244_hdr.jpg

20161006_150237_hdr.jpg

Én jártam jobban, ugyanis én kezdtem el kortyolgatni a vaníliásat. :D A kapucíner nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ha jól emlékszem úgy jellemeztük, hogy olyan mintha a régi könyvespolcot és egy dohos pincét elegyítenénk. Hát igen...biztosan nem véletlen nevezik a szerzetesek kávéjának. Az íze valóban monarchia korát idézte :D Most újra megnéztem a kínálatukat, és már vannak szezonális ajánlatok. A megszokott mézeskalács és sütőtökpite mellett azonban ajánlanak még szilvás-fahéjas, almáspite és "Cookie" lattét is. Amiről még érdemes említést tenni az az, hogy több mint 30 féle kávéitalból lehet válogatni, melyek kézzel szedettek és válogatott, kiváló minőségű arabica kávékból készülnek. Különlegesség még, hogy mindent helyben pörkölnek, így mindig friss, amit a vendégek elé tesznek. :)

                         

A honlapjukat olvasgatva pedig egy nagyon kedves kis mondatot találtam, idézem: "Kávézónk kialakításakor fontos volt számunkra a békebeli hangulat felidézése, a hagyományok őrzése: így a kávézó helyén egykor üzemelő Rill órásdinasztiának is emléket állítottunk, a falak pedig korabeli zománctáblákon, plakátokon, képeken őrzik a letűnt korokat." Összességében nem volt rossz élmény a náluk töltött majdnem egy óra. Igaz, hogy a kiszolgálással akadtak problémáink, és a kapucínerbe is jól beleválasztottunk. :D A vaníliás tejeskávé azonban nagymamáinkra és az édes gyermekkorukra emlékeztetett. Szerintem még visszatérünk, hiszen egy esélyt még biztosan érdemelnek. (A szilvás-fahéjas lattét pedig nem hagynánk ki. ;) )

Ár: 550 (kapucíner) /700 Ft (vaníliás tejes kávé)

Értékelés: 6,5/10

Krisztina krt. 34. Budapest