Mi lapul a körtéri Gomba kalapja alatt?

4 Street Coffee

Több, mint 8 évig volt az életem része a Móricz Zsigmond körtér és környéke, hiszen oda jártam gimnáziumba. Emlékszem rá, hogy akkor még egy nagyon lepukkant épület állt a tér közepén, és beazonosíthatatlan szagok mellett kellett sorban állni a BKV pénztárnál a havi bérleteinkért. Egy szó, mint száz szörnyű látványt nyújtott. 2014-re azonban gyönyörűen felújították, rút kiskacsából hattyúvá változott, és a 4 Street Coffee nevezetű kis kávézó is megnyitotta kapuit.

fullsizerender_3_1.jpg

Elég sokszor jártam már náluk, mert a kávéjuk mellett a mindenmentes tejberizs és a pohárkrémek is isteniek. Az utolsó látogatásomkor pedig egy új édességgel is készültek, ez a bodzás-citromos pohárkrém volt.

Általában mikor ide tévedek, a pohárkrém menüt választom, mert csak 790 Ft-ba kerül. A cappuccino mellé tetszőleges finomságot lehet választani a pultban lévő krémek közül.

Leggyakrabban a tejberizsre szavazok, azonban lehetséges, hogy a bodzás-citromos nyalánkság ezentúl kiüti a nyeregből. Egyedül a tápióka pudinggal nem voltam megelégedve, ugyanis mikor megkóstoltam ropogtak benne a gyöngyök, ami elég kellemetlen hatást eredményezett. Ezt leszámítva minden szuper, meg kell említenem még a teljes kiőrlésű croissant-ot is, mert ilyen finomat még sehol nem kóstoltam. Tele van mindenféle magokkal és mákdarabokkal, engem meggyőzött.

fullsizerender_4_1.jpg

Na, de eleget beszéltem az ételekről, hiszen nem ez a legfontosabb, hanem az éltető ital, a kávé. Itt a Pascucci cég termékét használják, ami már az 1900-as évek eleje óta létezik. Ők úgy tartják, hogy a hagyomány egy híd a múlt és a jelen között, így a jó öreg olasz kávé ízélményét szolgáltatják, hogy az új generáció is élvezhesse az eredeti espresso varázsát.

fullsizerender_2_1.jpg

Nekem személy szerint nagyon ízlik a 4 Street Coffee-ban készített kávé. Én itt rizstejjel iszom, és bevallom talán még jobbnak találom, mint sima tejjel. Egyszer-kétszer sajnos előfordult, hogy amikor új ember állt a pultban, kevésbé minőségi kávét kaptam, mint amit megszoktam, azonban mikor a veteránok készítik mindig mosolyogva távozom. Az itt dolgozó lányok és fiúk általában nagyon kedvesek, segítőkészek, és szeretném hinni, hogy néha mikor visszatérek, már meg is ismernek. Tökéletes hely barátnős traccspartihoz, nyugalmas olvasáshoz, esetleg fordításhoz, vagy bármilyen munkához. Mindenkinek ajánlom, hogy térjen be hozzájuk, mert ilyen kellemes légkörű és jó elhelyezkedésű kávézót ritkán találni. :)

Ár: Latte - 520 Ft

     Pohárkrém menü: 790 FT

Értékelés: 8/10

https://hu-hu.facebook.com/4streetcoffee/