Nincsen kávé, Madal nélkül!

Madal Cafe

Immáron a harmadik Madal kávézó nyílt meg Budapesten, nem is akárhol, az Alkotmány utcában, így kávézás közben lehet gyönyörködni a Parlament fenséges látványában. Sokszor gondolkozom azon, ha meghallok egy-egy érdekesebb elnevezést, hogy vajon kinek az ötlete volt, honnan kaphatta a nevét. A Madal esetében erre a kérdésre megtaláltam  a választ. Sri Chinmoy békefilozófus gyerekkori beceneve volt Madal, akinek a filozófiájával a kávézó alapítói teljesen azonosulni tudnak. Természetesen engem nagyon érdekelt, hogy vajon mi is ez a tanítás, így egy kicsi keresgélés után ráakadtam egy idézetre, ami engem annyira elvarázsolt, hogy gondoltam megosztom veletek is: "Célunk, hogy a fényestől eljussunk a fényesebbig és a legfényesebbig. A magastól a magasabbig és a legmagasabbig. És fejlődésünknek még a legmagasabbal sincs vége, mert mindannyiunkban ott lakozik maga Isten, és Isten minden egyes pillanatban túlszárnyalja saját valóságát." (Sri Chinmoy)

Így, hogy mindenki békés és spirituális hangulatba került, kezdődhet is a történet. :)

fullsizerender_58.jpg

Most, hogy végre itt a nyár, beköszöntött a kiülős, teraszos helyek korszaka, hiszen mindenki imád sütkérezni a napon egy-egy hideg kávé, limonádé, vagy éppen bor társaságában. Én sem vagyok ezzel másképp, szóval mikor felmerült a kérdés hová menjünk, anyukám javasolta, hogy nézzük meg az új Madalt, mert ott aztán van minden mi szem-szájnak ingere. Igaza volt. :D A teraszon ugyanazok a rácsos barna székek találhatók, fekete vázzal,mint a többi helyükön, az asztalkákat pedig kis zöld növények díszítik. A táblán nagy betűkkel virít a Madal felirat, mi pedig boldogan lépünk be az ajtón.

fullsizerender_59.jpg

Szerintem ez az eddigi legnagyobb kávézójuk, olyan tágas bent a tér hogy akár bulit is lehetne tartani. Engem mindig lenyűgöz a fadesign, ami jellemzi őket.

fullsizerender_62.jpg

Az első, amit megláttam a sütis pult volt. Én, mint édesség fanatikus természetesen nem tudtam megállni, hogy ne válasszak valamit, hiszen az egészséges bűnözésre itt is van lehetőség.

Miután kiválasztottam a leginkább szívemnek kedves süteményt, tovább sétáltam a pulthoz, ahol már várt a következő próbatétel. Milyen kávét válasszak? :D A negyven fokra való tekintettel, a jegeskávé mellett tettem le a voksomat. Anyukám maradt a cappuccinonál, bár itt szerintem az sem nevezhető szimplának. A rendelésünket leadva, kisétáltunk a teraszra, és kiválasztottunk egy olyan asztalt, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a Parlamentre. Nem telt bele két perc, már meg is érkeztek az italok. Rengeteg féle kávét ittam már, de bátran ki merem jelenteni, hogy a Madalban kapható kávé biztosan a legjobbak között van.

fullsizerender_63.jpg

fullsizerender_64.jpg

A Beyond Within kávépörkölő társaság szolgáltatja a kávét, ami olyan baristákból áll, akik a világ minden tájáról szerzett tapasztalatokkal érkeztek, és együtt kezdtek el dolgozni a Madal Cafe-ban. 2015-ben készült el az első kávéjuk, amely a Beyond Within nevet kapta. Személy szerint nagyon örülök neki, hogy ennyit kísérleteztek a tökéletes kávé receptjén, mert a végeredmény fenomenális lett. Nem viccelek, de szerintem pont 5 perc alatt tüntettem el a jegeskávémat az utolsó cseppig. Anyukám is hasonló jó gondolatokat fogalmazott meg a kávézóról, szóval nem is kérdés, hogy a közeljövőben még visszatérünk. Nem is egyszer!

 

http://madalcafe.hu

Értékelés: 10/10

Ár: 850 Ft